Reggel felkelünk, elmegyünk dolgozni. 8-10 óra kinek mennyi, napközben ezer meg egy elintéznivalónk van, sok konfliktus ügyfelekkel, partnerekkel, főnökkel, kollégával. Azután futás haza ahol vár a család, gyerekek, otthoni munka, bevásárlás. Alig várod, hogy lefeküdhess végre és nyugtod legyen. Ha épp nem vár senki, biztosan csinálsz valami programot magadnak, mert azt a kis időt amit egyedül tölthetnél nem bírod ki magaddal. Ez az igazság. Kell a haverok, a buli, a sörözés, a fittnes terem, a solárium, kozmetikus, vagy bármi más amivel elmegy az este. Számos dolog van még amit itt most nem soroltam fel, de az ember leleményességének semmi sem szab határt. Lásd: ha mégsem csinálnál semmit akkor is leülsz és bekapcsolod a tv-t, vagy beteszel egy jó kis dvd-t, mert nem szeretsz egyedül lenni. Így telnek a hétköznapok, a hétvégék és ennek sosincs vége. Pihenünk amikor nyaralni megyünk vagy egy hétvégi bográcsozásra a haverokkal, pihenünk amikor kirándulni megyünk vagy séta a parkban. Hisszük mi. Ezek között nagyon sok olyan tevékenység van ami hasznos és kell is az embernek a jó közérzetért, az egészség megőrzéséért, vagy épp csak hogy lelazítson és tombolhasson, levezesse a feszültéséget.
Az első kérdésem ezzel kapcsolatban, hogy amikor azt hisszük pihenünk akkor valóban pihenünk-e? Kikapcsoljuk az agyunkat, kiiktatjuk a gondolatainkat és a lelkünknek adunk egy kis szusszanásnyi időt hogy feldolgozza a tapasztalatait, az élményeit? Adunk időt és teret annak, hogy levonjuk a megfelelő konzekvenciákat a minket ért „támadásokból”, atrocitásokból? „A hogyan kéne másképp?” vagy „A hol rontottam el?” kérdéseket meg tudjuk válaszolni? Sajnos az a tapasztalat, hogy az emberek nagy része ezt csak akkor teszi meg, ha valami nagy trauma éri Őket. Akkor kezd el körbe nézni magán, ha már minden veszni látszik. Egy válás, egy halál eset, egy súlyos betegség, stb.. Azonban ha jól végiggondoljuk mennyivel egyszerűbb volna szépen apránként lépésről-lépésre haladni a „problémák” megoldásában napi szinten, mint egyszerre több évre visszamenőleg nagy adagban. Miért fontos ez? A léleknek is kell a pihenőidő, a nyugalom, a békesség és azzal hogy elmegyünk egy jó nagy party-ra, biztosíthatok mindenkit nem szolgáltuk ki eme igényét. Zaj, ordítás, ricsaj, lárma, egymás mondataiból csak minden második szót halljuk azt se tisztán, ez volna a kikapcsolódás? A pihenés? A nyugalmi állapot? Nem hiszem. Még azt sem tartom túl optimális megoldásnak, bár jobb és több mint a semmi amikor autózol vagy buszozol hazafelé és elmerengsz az élet nagy kérdésein. Azért nem teljes ez a kép sem -bár időd van- de ezer százalék hogy fél percenként fog történni valami ami megzavar. Elindul a sor, valaki beleesik az öledbe, nagyot fékez a busz….
Alapvetően arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy meg kellene próbálni napi szinten 10 percet, 20-at, vagy fél órát -kinek lehetőségeihez képest- beiktatni az életünkbe olyan rutin időszakot, amit csak magunkkal töltünk. Olyan helyen, ahol nem zavarnak meg, nem nyitnak ránk. Első körben lehet ez fürdés közben, szépen megkéred a család többi tagját, hogy had legyen ez a Te időd, 10-15 percet kérsz magadnak amikor senki sem akar Tőled semmit. Tartsák tiszteletben!
Ha már ez a lépés megvan, mit tégy ilyenkor? Lazulj el, csöndesítsd le az elméd és figyelj befelé. Először lehet hogy nem csinálsz semmit, csupán így pihensz. Figyeld meg, felér egy egész napos alvással, de csak akkor ha nem azon pörögsz ami napközben történt Veled, nem pörölsz tovább a Joli nénivel aki felhúzott délelőtt, vagy anyukád már megint ezt és ezt csinálta, a hülye ügyfél…..nem folytatom. Legyen ez a kis idő csak a Tiéd! Légy magaddal! Engedd el az izmaidat, figyelj a légzésedre, figyelj az érzéseidre és próbálj csak kellemes dolgokkal foglalkozni ha már mindenáron gondolkodásra érzel késztetést.
Második lépésben ugyanezt az időt arra használhatod amikor teljes nyugalmi állapotba tudtad hozni magad, hogy azokban a dolgokban amik Téged nagyon foglalkoztatnak próbálj megoldást keresni. Nem kapkodva nem két tárgyalás között, hanem magadban, objektíven, tárgyilagosan és bölcsen. Próbálkozzál Vele, lehet hogy elsőre nem pattan ki az Isteni szikra a fejecskédből, de ha nem adod fel előbb-utóbb kialakul hogy íly módon keress útmutatást magad számára és az eredmény nem marad el.
Harmadik lépés ami mindig ijesztő gondolat az ember számára mert túl nagy feladatnak tűnik, az az önismeret. Ha a megoldásokat már nem a külvilágban keressük pl: hogyan szereljem le a főnökömet vagy hogyan rázzam le a barátnőmet hogy ne nyafogjon annyit, vagy apukámnak inkább nem is szólok csak ne kelljen többet vitáznunk, eljutunk a belső keresésig. Megkérdezzük miért vagyunk abban a szituációban, miért keveredtünk bele valamibe? Ha már képesek leszünk szituációkat elemezni mint egy regényt, egy verset, az elvezet majd nagyobb összefüggésekig bennünket, később pedig mély önismerethez és akkor fogjuk a valódi megoldás kulcsát saját kezünkbe adni. Most hallom ahogy kérdezed miért van erre nekem szükségem? Hát lássuk:
Azzal gondolom nem vitatkozol, hogy ahogy a testednek a lelkednek is szüksége van kikapcsolódásra. Ezzel megvolnánk. A fürdőkádas vagy elvonulós elcsendesedős történethez még kedved is volna. Aztán még az is könnyen elfogadható, hogy a problémákat meg kell oldani napi szinten, rendben tegyük ezt úgy, hogy nem zavarnak meg közben. Na de!!! Ez az önismeretes dolog. Hát ismerem magam, hiszen együtt élünk jó pár éve. De van egy rossz hírem! Ha jobban belegondolsz sokszor még magadat is meg tudod lepni egy-egy külső impulzusra érkezett válaszreakcióddal. -Ezt én mondtam? -Ez valóban én voltam? -Én nem ilyen vagyok ám!- szabadkozol kifelé. Vagy a másik oldal: Ez miért velem történik meg? Még rosszabb: - Már megint ez történik Velem de miért?
Ezek azok a kérdések, amikor szükségünk volna az önismeretre. Ha valóban tudnád lelked legmélyén rejtező igényeket és összefüggéseket, sokkal könnyebben megértenéd és kezelnéd a kívülről érkező ingereket, szituációkat. Az élet nem csak munkából és pasizásból áll, vagy hobbiból és csajozásból, minden ami történik annak komoly oka van, nem véletlenszerűen esünk bele egy élethelyzetbe. Ott mindig feladatunk van, amit ha nem kezelünk annak helyén, akkor később másokkal, máshogyan, de vissza fogjuk kapni újra. Akár tetszik akár nem. Ezek azok, amikor tapossuk a mókuskereket ész nélkül, tekerünk-tekerünk és amikor azt hisszük na most már túl vagyok rajta, most már megoldottam, hopp….újra hasonló körülmények között találjuk magunkat. Ekkor jön az égbe kiáltó szó: - De miééééért??? - Ez jó! Ekkor megérkeztünk. Pont erre a miértre keressük a választ mindenki a maga szintjén, a maga kis életében. Azért vagyunk itt, hogy a sok kis vagy nagy miért-et megválaszoljuk saját magunk számára. Aki pedig csak tapossa a mókuskereket ezek figyelembevétele nélkül az olyan emberré válik, aki mindig elégedetlen, akinek a nap se süt elég fényesen és az eső is csak azért esik, hogy Őt bosszantsa. Nem veszi észre az önmaga által teremtett blokkokat, nem veszi tudomásul, hogy saját életének az irányítója nem más, mint Önmaga.
Az a típusú ember pedig aki szeretné „megoldani” az életét és keresi a válaszokat, mindig mosolyog. Tudja hogy a dolgok okkal történnek, hogy nem véletlenül van ott ahol, azokkal az emberekkel akikkel és még ha nem is tudja az összes választ, minden egyes felismeréssel gazdagabbá válik és kiegyensúlyozottabbá. Ez az az erő, mely mindig átlendíti a saját korlátain és önmagában teljessé teszi napról napra. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy soha többet problémával szembenéznie nem kell majd, nem. Sokkal inkább úgy kell elképzelni, hogy az életét tudatosan éli, tisztában van önmagával, a világgal, a képességeivel, a korlátaival és az erényeivel, se nem túl sok, se nem túl kevés, hanem pont ott, pont akkor és pont úgy ahogy…..
Van akinek ez egyedül is megy, van akinek ehhez kell külső segítség, de a kezdeti lépéseket mindenki maga megteheti a fent említett apró gyakorlattal amit nem nagy gonddal be lehet építeni a hétköznapjainkba. Ha későbbiekben (és garantáltan lesz ilyen) eljut arra a pontra amikor olyan témával találja szembe magát amivel nem bír el, az élet el fogja vezetni olyan személyekhez, akik a segítségére lesznek a tovább jutásban. Mert van ami egyedül nem megy. De addig is el kell jutni valahogy és maga a szándék már egy lépés életünk megváltoztatása és megismerése felé.
Mi is lehetne végszava ennek az írásnak? Mit is szerettem volna üzenni? Ezen sok betű –amin átrágtad magad- üzenete szerint:
Merj önmagaddá válni, ez az élet!!!!!! Ezt azonban helyetted senki sem fogja megtenni….:-)
Szeretettel: Csilla
Renal looser proximity ascertain fatigue.
(arimibowek, 2019.04.01 14:21)